A jóga a tudat kiterjesztésének tudománya.

 Az em­ber természete a keleti felfogas szerint egy az Istennel es az Univerzummal. Alapja az a felismerés, hogy az ember vegső so­ron az a Kozmikus Intelligencia, vagy Tudat, amely bolygónkon az életet táplalja.

Az ember alapproblémája egyszerűen az, hogy elfelejtve igazi természetét, az önmegvalósítás drámai harcaba bonyolódott: egyé­ni sikerekre, elismerésre és kielégülésre törekszik. Az ember így el­szigetelődött, elidegenedett, és hadilábon áll a sajat világával. Mindez azért következett be, mert szem elöl tévesztette az alapvető igazságot. A megvilágosodás így azt jelenti, hogy felül emelkedve ezen a korlátolt egyén-képen, az ember visszatér ahhoz az alapegy­séghez, amely mindig természetes lényet alkotta, és felismeri az abban rejlő fényt.

Ezért, nem egyszerűen arról van szó, mint azt a nyugati gondolkodásmód sugallja, hogy az embernek ahhoz, hogy nagyobb fej­lettségi szintre jusson, megfelelő tudásanyagot kell magába szívnia, és ezzel adekvát eredményeket kell elernie. A probléma lényege in­kább az, hogy az ember - minden ferdítés nélkül - az igazságot olyannak ismerje el, amilyen az valójában. Egy magasabb tudatál­lapotban világosabban érzékeljük a világegyetemet, és saját helyünket az Univerzumban.

A megoldás tehát az érzékelés szintjén jelentkezik. Érzékelő-képességünk az idegrendszerünk érzékenységének a függvénye. A jó­gik évezredeken át különböző technikákkal kísérleteztek az ideg­rendszer funkcionális hatósugarának kiterjesztésére azért, hogy így kiterjesszék a tudatot. Ezekből a kísérletekből fejlődött ki a jóga tudománya.

A megvilágosodás visszatérés ahhoz a Forráshoz, amely létreho­zott téged; úgy, hogy tudatára ébredsz energiád Forrásanak, és eggyé válsz ezzel a Forrássa! Az eleterő bolygónkra valahonnan a Tej­út közepéről érkezik. A könyvünkben bemutatott jóga gyakorlatok réven ezt magad is megélheted. Olyan ez, mintha képzeletben be­kapcsolnál egy színes TV-t, és agysejtjeiddel érzékelnéd a hatalmas Tejutat. Ha egyszer kapcsolatba kerültél ezzel az energiával, és visz­szatértél ebből a kiterjesztett állapotból, már soha nem leszel ugyan­az az ember, aki azelőtt voltál.