A Tantra a szexuális út
A Tantra jóga a szexuális út, rítusok és testgyakorlatok olyan ősi rendszere, amely a nemi szenvedélyben rejlő óriási alkotóenergiát használja fel arra, hogy az embert egy magasabb tudati állapotba juttassa. Ezek a szertartások, rítusok igen erőteljesek.
A "Tantra" a szanszkrit "tanoti" - kiterjeszteni - és a "trayati" felszabadítás szavak összetételéből származik. Ahhoz, hogy kiterjesszük tudatunkat, és azt felszabadítsuk, azaz kiemeljük magunkat létünk fizikai szintjéről, először öt érzékszervünket egészen teljesítőképességük végső határáig használjuk ki, majd még ezen a határon is túllépünk. Először az agyi tudatunk nyílik meg, számtalan, szunnyadó agysejt válik ismét aktívvá, ez kiterjeszti az öt érzéket, és aztán átalakítja testünk/lelkünk minden megnyilvánulását.
Számos modern jóga iskola, helytelenül, azt tanítja, hogy csak kifinomult érzékekkel találhatjuk meg a transzcendens igazságot. Ezek elvetik a szexualitást, mivel ez szerintük elvonja az igazságot keresőket a fő céltól, a szamaditól, vagyis a megvilágosodástól. Megpróbálják elfojtani, elnyomni a nemi vágyat, így ideálképként egy remetét állítanak elénk. Számos jóga iskola azt tanítja, hogy az aszkézis, az önmegtartóztatás és a visszavonult életmód az Igazság egyedüli záloga.
Ez csak azert van, mert nem ismerik fel sem a szexuális energia természetét, sem azt, hogy ez az energia milyen módon használható fel céljaik eléréséhez. Az igazság az, hogy a spirituális és a szexuális energia ugyanannak az eremnek a két oldala - a felfelé áramló spirituális energia szexuálissá "válik", amikor az lefelé kanyarodik. A Tantra figyelembe veszi, hogy az átlagembert nem lelkesiti az önmegtartóztató életmód. Ezért nem ezen energia elfojtására törekszik, hanem - átalakítva azt -, előnyösen aknázza ki. Igy ez az energia áldássá válik, és az önmegtartóztatás kérdése már magánüggyé zsugorodik.
Sok spirituális iskola, sőt általában véve egész nyugati kultúránk azt a mélyen gyökerező meggyőződést fejezi ki, hogy a szexualitás ördögi, megalázó dolog. Azt tanítják, hogy választanunk kell "Isten és a test" között. Azt azonban elfelejtik, hogy Isten a testben is jelen van, sőt teljes valójában van jelen. Így hát nagy megkönnyebbüléssel fedezhetjuk fel, hogy ha megfelelően használjuk szexuális energiáinkat, nem kell választanunk - Isten a szexuális örörmöt is megtestesíti. Ma a Tantra titkos tanításai, azután, hogy a vallások, és a "moralisták" (erkölcscsőszök) sok száz éven át tiltották, a megvilágosodás fontos és kellemes eszközeként kerülnek napvilágra.





Türelem