A Tantra azóta létezik,  hogy  az  ember  először csodálkozott  rá  létének misztériumára és félve  tisztelte  szexuá­lis   természetének  őserejét.  A tantrikus  hagyomány  szimbólumait  minden  kultúrában megtaláljuk: a kőkorszaki barlangrajzokon  éppen  úgy, mint  a sumer faragványokon, az ősi Egyiptom szent könyveiben,  a  héber és ógörög  misztikus iratokban és a gyönyörűséges  arab  szerelmi dalokban. 

A kö­zépkori  Európában az alkimia a költészet romantikus  allegóriái mö­gé  rejtette el a  tantrikus alapelveket.  A pogányság a kreativ szexuá­lis energia magasztalására épült. Sok kultúrában a gyakran ábrázolt, a férfi és női nemi szervekben (szanszkritul ez Lingam  és Yoni), az ál­taluk képviselt kreatív erőt tisztelték.

Sajnálatos módon igaz, hogy az erő rossz irányba is fordulhat, és a Tantra erőteljes alapelvei rossz kezekbe kerülve sokan a boszor­kányság, a babona, az orgiák, a vérivás, a szado-mazochizmus, a feketemágia, az emberáldozat és a temetők oszló hulláin keresztül az ördögi erőkkel való kapcsolatteremtes részének tekintették. Min­den erőteljes eszközzel vissza lehet élni, de ez nem azt jelenti, hogy az eszközt kell elpusztitanunk!

A Tantra az indiai, arab és kinai képzőművészet és költészet szá­mára is fontos ihlető forrást jelentett. Az indiai templomok külsejét borító domborművek a szeretkezés minden lehetséges pozicióját áb­rázolják (ami a jelenlegi indiai kultúrában igen zavarbaejtően hat).

A Tantra egykor a világ minden részére kiterjedő spirituális gyakorlat, a civilizációkat összekötö közös láncszem volt. Az a rend­szer, amelyet az indiai hinduk dolgoztak ki a férfi és női energiák egyensúlyba hozására, erőteljes hatást gyakorolt a kinai Taoizmus­ra, a tibeti buddhizmusra és a többi keleti vallásra is.

A titkos tantrikus tanítások mesterről tanítványra, szájhagyo­mány útján terjedtek. Amikor a hagyományt a III. sz.-ban, hosszú előkészítő és tisztulási folyamat után vegül lejegyeztek, je­lentését továbbra is allegóriákban és szimbólumokban fejezték ki, így azt csak a beavatottak érthették meg. A titkokat féltve őrizték, egyrészt azért, nehogy valaki visszaéljen velük, másrészt az ural­kodókat és a papságot a tömegekkel szemben igy kívánták erőfölényhez juttatni.
 

A Tantra aranykora a XI-XII. sz.-ban következett be, ekkor széles körben és nyíltan gyakorolták India szerte. A XIII. sz.-ban, a muzulmán hódítás idején azonban a Tantra mestereit lemészárol­ták, és a szent irataikat tűzre vetették. A mozgalmat betiltották, és azóta is csak rejtve működhet.

Távoli kolostorokban élt tovább, elsősorban Tibetben, de Tibet kommunista megszállása idejen meg­ismetIődött a vérontás és a kisérlet a tantrikus vallásgyakorlat teljes kiirtására. A Tantra mesterei veszélyt jelentenek a hatalom birtoko­sai számára. Ha valaki ugyanis egyszer már felismerte a tantrák iga­zi természetét, nem béklyózható le többé a vallási és politikai hatal­mi struktúra kénye-kedve szerint.

A jógi kalendárium szerint jelenleg egy pusztító kor - a Káli juga, a tűz és a pusztulás időszaka - végső szakaszában vagyunk. Ez az az idő, amikor a Tantra elveszett a világ számára. A jóslat szerint azonban a Tantra vissza fog térni a Káli juga korában, azért, hogy egyesítse a férfi és női energiákat. Saját belső női erőnk újrafelfedé­zese az egyetlen remény arra, hogy bolygónk megmenekül az ön­gyilkos tendenciáktól.