A keresztény időszámítás első évszázadaiban - és még határozottabb vonásokkal az elsõ évezred közepe felé - azon a területen, ahol a nagy indoárja civilizáció kibontakozott, egy jellegzetes fordulattal találkozunk: egy, a korábbi periódus uralkodó motívumai hoz képest új spirituális és vallási áramlat bukkan fel, ölt formát, szilárdul meg és terjed el. Abba hatol be, vagy befolyása elsõsorban abban érezhetõ, amit általában hin­duizmusnak neveznek: érezhetõ a yoga-iskolákban, az upanisadok utáni spekulációkban, Visnu és Siva kultuszában; magában a buddhizmusban egy új áramlatot indít el, az úgynevezett vajrayanát ("a gyémánt vagy a villám útját"). Végül egyrészt a népies kultuszok vagy mágikus gya­korlatok különbözõ formáihoz, másrészt a szorosan vett ezoterikus és beavatási tanításokhoz kapcsolódik.

Ezt az új áramlatot tantrizmusnak nevezhetjük. A tantrának (ez a szó gyakran csak "értekezést", "kifejtést" jelentett) - amennyiben a tan = "kiterjeszteni", valamint "folytatni", "kibontakoztatni" gyökbõl vezették le -, továbbá az agamának - amely az ugyanezen kategóriába tartozó más szövegek elnevezése - a következõ jelentést tulajdonították: "az, ami származott", "az, ami lejött". Vagyis azt akarták kifejezni, hogy a tantrizmus ama tradicionális tanítások kiterjesztése vagy végsõ kifejtése, amelyeket - mi­után eredetileg a vedák tartalmazták õket - részletesen a brahmánák, az upanisadok és a puranák fejtettek ki; olyannyira, hogy a tantrák olykor az "ötödik veda" - vagyis a négy hagyományos vedában foglalt kinyilatkoz­tatáson túli kinyilatkoztatás - végső méltóságára tartottak igényt.

Ehhez kapcsolódik a négy világkorszak (Yuga) tanára való utalás. A tantrizmus kifejti, hogy azok a tanítások, rítusok és diszcíplínák, amelyek kezdet­ben (a Hésiodos-féle "aranykorral" egyenértékű satya-yugában) megfele­lőek voltak, a következõ korokban, és kiváltképpen az utolsó korban, a "sötét korban" (a kali-yugában, a "vaskorszakban", az Edda "farkasko­rában") élő emberiségnek immár nem felelnek meg. Ez az emberiség nem a vedákban és nem a többi szorosan vett tradicionális szövegben, hanem - ezt állítják - a tantrákban és az agamákban találhatja meg azokat az ismereteket, azt a világképet, azokat a rítusokat és gyakorla­tokat, amelyek a halálon aratott győzelem (mrtyum jayate) által képesek túlvinni az embert saját magán - ami az egész hindu szellemiség álta­lános célja. Ezért kimondják, hogy a jelenlegi korszakban csak a saktin alapuló tantrikus technikák (sakti-sadhana) időszerűek és hatékonyak; minden más technika annyira tehetetlen, mint egy mérgétől megfosz­tott kígyó. 

Noha a tantrizmus távol van attól, hogy elvesse az ősi bölcsességet, mindazonáltal sajátossága a sztereotip és vulgáris ritualizmus, a közön­séges spekuláció és szemléldés és minden egyoldalú, önsanyargató és vezeklő jellegű aszkézis elleni reakció. Sőt, azt mondhatnánk, hogy a szemlélődés útjával a tett, a gyakorlati megvalósítás, a közvetlen élmény útját állit ja szembe. Jelszava a gyakorlat (sadhana, abhyasa). Mindezt annak mentén, amit a "száraz útnak" nevezhetnénk; és ebben pár­huzamosságot állapíthatunk meg a buddhizmus, a "felébredés tana" által kezdetben elfoglalt állásponttal: az elfajzott brahmanizmussal való szembefordulással, valamint a spekulációval és az űres ritualizmussal szembeni ellenszenvvel.

Egy tantrikus szöveg a sok közűl nagyon kife­jezõ: "A nő dolga, hogy bizonyító érvekkel megalapozza magasabbren­dűségét; a férfi dolga viszont az, hogy saját erejével meghódítsa a vilá­got." Igy az érveléseket, a bizonyításokat és a következtetéseket a többi iskolára (sastra) hagyjuk; a tantrák számára viszont az a fontos, hogy saját varázsszavaink (mantra) erejével emberfeletti tetteket vigyünk végbe.
Továbbá: "A tantra különlegessége gyakorlatának jellegében van. Nem siránkozás vagy vezeklés vagy bűnbánat egy isten­ség előtt. A purusa és a prakrti egyesülésének sadhanája, az a sadhana, amelynek törekvése a testben összekapcsolni a férfi- és az anyaprincipiumot, és megszabadítani sajátságaítól azt, aminek sajátságai vannak.

 Ez a sadhana a testben levő erők felébresztésével érvényesül... Nem puszta filozófia, nem az az igyekezet, hogy üres megfogalmazásokon töprengjünk, hanem valami teljesen gyakorlati. A tantrák ezt mondják: »Egy kvalifikált mester vezetésével kezdjetek el gyakorolni. Ha nem értek el azonnal pozitív eredmé­nyeket, érezzétek magatokat feljogosítva arra, hogy otthagy játok őt.«"
 A tantrák ezért hivatkoznak gyakran per analogiam a gyógyszerek gyakor­lati példájára: ahogyan egy gyógyszer hatékonyságát, úgy egy tan igazsá­gát is gyümölcsei - kiváltképpen az általa elnyert siddhik, "képességek"  bizonyítják.  És a képességek - fűzi hozzá egy másik szöveg - "nem jelennek meg, ha [brahmana- vagy aszkéta-]öltözéket viselünk, és akkor sem, ha a yogáról értekezünk, hanem csak a fáradhatatlan gyakorlás vezet el a beteljesüléshez. Ez nem kétséges."
 
Az előző idézetben, amikor a testre történik utalás, már megjelenik egy másik alapvető pont. Az utolsó korszak - a "sötét kor" vagy kali­yuga arculatának vizsgálata két lényeges vonás felismerésére vezet. Az első az, hogy e kor embere már szorosan össze van kötve a testtel: nem tud eltekinteni tőle; ezért a számára megfelelő út nem a puszta elszakadásé (mint a kezdeti buddhizmusban és magának a yogának sok változatában), hanem a megismerésé, a felébredésé és a testbe zárt titkos energiák feletti uralomé. A második vonás a kérdéses kor "feloldódás­jellege". Ebben a dharma bikája immár csak egy lábon áll (a többieket az előző korokban lassanként elvesztette), ami azt jelenti, hogy a tradicioná­lis törvény (dharma) megingott, hogy legfeljebb csak nyomokban létezik, hogy szinte úgy tűnik, mintha elvesztette volna az erejét. Viszont az előző korokban alvó Kali "teljesen felébredt".

Kaliról, a tantrizmusban elsőrendü fontosságú istennőről majd ismételten beszélnünk kell; most csak annyit mondunk, hogy ezzel a szimbolikával azt szándékoznak je­lezni, hogy az utolsó korban elemi, alvilági erők, sőt - mondhatjuk - a feneketlen mélység erői szabadulnak fel; és arról van szó, hogy megértsük őket, hogy szembeszálljunk velük, hogy belevágjunk abba a kalandba, amelyet legkifejezõbben talán a kínai "tigrislovaglás" jellemez, hogy "a méreg orvossággá való átalakításának" tantrikus princípiuma szerint hasznot húzzunk belőlük. Ebből származnak annak különleges rítusai és gyakorlatai, amit "a balkéz tantrizmusának" vagy "a balkéz útjának" (vamacara) neveztek. Ez a kérdéses áramlat különböző irány­zatainak - noha bizonyos aspektusai (orgiák, a szexus használata stb.) meglehetősen problematikusak - egyik legérdekesebb formája. Ezért ki­mondatik - és ez nagyon fontos -, hogy a kali-yuga körülményei között a korábban titokban tartott tanításokat nagyon különböző mértékben nyilvánosságra lehet hozni - még akkor is, ha figyelembe vesszük ama veszélyeket, amelyeket a nem-beavatottak számára jelenthetnek. Innen ered, amiről már említést tettünk: az ezoterikus és beavatási tanítások felbukkanása a tantrizmusban.

Egy harmadik pontot is alá kell húznunk.
Az Indiában uralkodó esz­ményekhez és etikához képest lényeges változás, hogy a tantrikus irány­zat a "felszabadulás" eszményéről a "szabadság" eszményére tér át. Igaz, hogy korábban is ismerték a jivanmukta eszményét, vagyis azét, aki már életében és testben "felszabadult": aki elérte a feltételekhez-nem-kötöttet a sahaját. Mindazonáltal a tantrizmus egy pontos meghatározáshoz jut el: az utolsó kor exisztenciális állapotának a világ élvezete és az aszké­zis vagy yoga (a felszabadulás felé forduló spirituális diszciplína) közötti ellentmondás meghaladását felelteti meg. A többi iskolában - állítják a tantrák - az egyik kizárja a másikat, a mi utunkon az egyik egyesül a másikkal. Más szavakkal olyan diszciplínát helyez kilátásba, amely megengedi, hogy a világ teljes élvezete mellett is - mindannak teljes élveze­te mellett, amit a világ nyújt - szabadok es sebezhetetlenek legyünk. Egyidejüleg a világ elveszti azt a puszta látszat-, illúzió- vagy délibáb-jelleget (máyá), amelyet elsősorban a vedánta tulajdonitott neki. A világ nem máya, hanem erő. A szabadságnak - vagy a transzcendencia önmagában vett dimenziójának - és a világ élvezetének - a világ szabad megtapasztalásának - ez a paradox koexisztenciája a legszorosabb kapcsolatban van a tantrizmus meghatározásával vagy lényegi feladatával: a szenvtelen Síva : a tüzes Sakti egyesülése saját lényünkben és a valóság minden síkján.

Ez önmagától vezet oda, hogy megvizsgáljuk a tantrizmus egy további alapvető elemét, vagyis a saktizmust. Az általunk összefoglalóan tantrizmusnak nevezett mozgalomban központi szerepe volt annak, hogy kulönböző formáiban (elsősorban mint Káli és Durga) újra felbukkant és előtérbe került egy istennő vagy isteni nő (Sakti) alakja és szimbóluma. Ez megjelenhet egyedül, mint a világegyetem legmagasabb szuverén principiuma, vagy pedig a sokrétű saktiként reprodukálhatja magát: nemcsak olyan hindu férfiistenségeket kisérő női istenségekként, akiknek a koráb­bi periódusban nagyobb autonómiájuk volt, hanem a kései buddhizmus buddháinak és bodhisattváinak alakjait kisérő női istenségeként is.

Nos, szigorúan véve ezen áramlatnak exogén archaikus eredete van: annak az autochthón szellemiségnek a szubsztrátumára utal, amely szembetűnően analogikus az őstörténeti - pelazg és görögség előtti - mediterrán világ szellemiségével, mivel - például - a hindu "fekete istennők" (mint Kali és Durga) és az ősi mediterrán "fekete istennők" (Démétér Melaina, Kybelé, az ephesosi és a taurosi Diana, egészen a keresztény "fekete Madonnákig" és Szent Melániáig, az előb­biek utódjáig) egyetlen prototípusra vezethetők vissza. Ebben az India dravida lakosságának - részben pedig még régebbi (kb. Kr.e. 3000-re visszanyúló) civilizációs rétegeknek és ciklusoknak, mint amilyenek Mohenjo-Daro és Harappa barlangjaiban kerültek napvilágra - meg­felelő szubsztrátumban központi motivum volt egy "nagy istennő" vagy "egyetemes anya" (magna mater) kultusza; ez olyan fontosságra tett szert, amelyet az árja-védikus tradició és ennek lényegileg férfias és patriarchális szellemisége egyáltalán nem ismert. Ez a kultusz - amely az árja (indoeurópai) hóditás és gyarmatosítás periódusában a föld alatt maradt fenn - bukkant fel újra a tantrizmusban, a sakti-tipusú hindu és tibeti istenségek sokrétü változataiban. Ennek hatása egy­részt annak újjászületése volt, ami a népi rétegekben rejtve fennmaradt, másrészt egy olyan témáé, amely a tantrikus világkép számára meghatározó.

Julius Evola gondolatai a tantrákról

 Tovább a folytatáshoz