Joga mudra

 

jogamudra

A "mudra" szanszkrítul jelképet, szimbólumot jelent. Így ez a gyakorlat a jóga szimbóluma, a teljes  személytelenség, önátadás átélése.

Lótuszülésben helyezkedjünk el. Két sarkunk hasunk alsó részét nyomja. Végezzünk belégzést jógalégzéssel, majd kilégzésnél lassan előrehajolunk. Homlokunk érintse meg a földet, és ez alatt a jobb kezünkkel bal csuklónkat hátunk mögött kulcsoljuk át. Addig maradjunk így, míg légzés nélkül bírjuk, majd lassan egyenesedjünk fel.

Könyebb talán úgy elsajátítani a gyakorlatot, ha sarkainkra ülünk, és két kezünket a talajon előrenyújtva helyezkedünk el. Próbáljunk minden kilégzésnél lejjebb és lejjebb kerülni. Érezzük, hogy megnyúlik gerincünk, kioldódnak a hátizmokból a feszültség keltette csomók.

Figyeljünk arra, hogy ne erőltessük túl sem ízületeinket, sem izmainkat.

Gyógyítja a bélrenyheséget, az elsatnyult gyomor-bél idegeket,erősíti a hasfalat, és az ágyéki idegeket. Kiűzi az emberből a gőgösséget, megtanít a végtelen alázatra, segít önmagunkba szállni.

Gondolatébresztő
Ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg (…) az elvetett mag megfogan benne.
Tendzin Gjaco
kulcs az ismeretlenhez
Osho Napilap
Gyakorlásra
Mantrázzunk együtt!
    Saraswati