Padmasana - Lótuszülés

Amikor az Ardha-padmasana (Fél-lótuszülés) végzése már nem okoz gondot, és az eleinte esetlegesen jelentkező térdfájások megszűnnek, akkor belekezdhetünk a Lótuszülés gyakorlásába. Minden alkalommal óvatosan, a térdeink épségére odafigyelve tegyük ezt (ahogy az összes) asanat is végezzük, nehogy tűleröltessük testünket.
A testhelyzet felvétele:
- Üljünk le törökülésbe, majd a lábfejeket tegyük fel az ellentétes combokra, így mintegy összefonódnak a lábak.
- A gerinc legyen egyenes, és alulról az ötödik csigolyánál fogva (kb. szívmagasságban) legyen könnyedén előre feszített.
- Vegyük fel a testhelyzetet fordított lábakkal is.
Először csak néhány percig végezzük a gyakorlatot, majd egyre több időt tudunk ebben az asanaban tölteni.
Hatások:
A Padmasana a legstabilabb ülésmód, hatásai hasonlók mint a tökéletes üléséi, de a fizikai és szellemi állapot javítására, az „ártó-szél” energia megfogására, ez által okozott betegségek gygyítására. Kiváló székrekedésre, szélszorulásra, és az emésztési zavarok megszüntetésére a légzőgyakorlatok végzésére és az elmélyülésre talán ez a legalkalmasabb helyzet. éberen tartja a tudatot, felfrissíti a gerincet, a szívet, és a hasi szerveket. Ha a kéz tenyérrel felfelé lazán az ölben van, akkor a test könnyebb lesz, ha tenyérrel lefelé a térdek felett a combokon nyugszik, akkor inkább elnehezül, ha a hát mögött keresztezett, akkor a test kifeszül. A Lótuszülésben végzett kéztartást mindig a gyakorlat jellege szerint válasszuk meg, a kéztartás (mudra) gyakorlatokat is lehetőség szerint mindig Lótuszülésben végezzük.





Türelem