Párvatí

Parvati

 

Párvatí Shivának, az anyagi világ elpusztításáért felelős félistennek a hitvese. A hinduizmus istennőinek túlnyomó többségét Párvatí különböző aspektusai, formái teszik ki. Fel sem lehetne sorolni mindazokat a neveket, amelyeken ismerik, illetve imádják őt, utalva sokrétű funkcójára, valamint cselekedeteire az univerzum irányításában. Ha a Párvatí, Haimavatí, Giridzsá és Dáksájání nevek a Himalájától, illetve Daksától (az emberiség egyik ősatyja) eredő származására utalnak, akkor más nevei, mint például a Shivá, Mrigání, Rudrání és Sarvání azt hangsúlyozzák, hogy ő Shiva hitvese. Más nevei, mint az Aparná vagy az Umá, illetve a Durgá és a Khálí a puránikus irodalomban található bizonyos történetekben elfoglalt szerepére, valamint cselekedeteire utalnak.

Erre az istennőre többek között a Kéna-upanisadban találhatunk utalást, ahol Umá Haimavatíról megemlítik, hogyan világosítja fel Indrát, az istenek királyát a Brahmanról, az Abszolútról, vagyis Istenről. Ez az utalás elég ahhoz, hogy levonhassuk belőle azt a következtetést, mely szerint ezen istennőnek az imádata rendkívül ősi.

A Puránák (ősi védikus szentírások) leírásai szerint “első” inkarnációjában Dáksájaní volt, Daksa és Praszúti leánya, aki Shivához ment feleségül. Daksa, aki képtelen volt megérteni Shiva komoly helyzetét, tiszteletreméltó személyiségét, egy alkalommal nyilvánosan becsmérelte Shivát, gyűlöletet táplálva iránta. Amikor egy nagy áldozat végrehajtásába kezdett, Shiva kivételével minden tiszteletreméltó személyiséget meghívott. Férje tanácsa ellenére Dáksájaní hívatlanul beállított erre az áldozatra, ahol végül mélyen megbántották. Dáksájaní a jóga tüzének lángralobbantásával feladta életét. E tette miatt Szatí néven is ismerik, melynek jelentése “tiszta”. Később Párvatí eredeti formájában, Himaván és Mená leányaként született meg. Rendkívüli lemondások végzése által sikerült elégedetté tennie Shivát, aki újra elfogadta őt hitvesének.

Ezen komoly vezeklésének végzése során még azt is visszautasította, hogy száraz leveleket egyen, s így lett a neve Aparná. Édesanyja, Mená, aki nem bírta elviselni, hogy leányát így megviselik a lemondások, megpróbálta eltéríteni őt e folyamattól. Innen kapta aztán Párvatí az Umá nevet. Az univerzum anyjaként Ambának, illetve Ambikának nevezik. Mindkét név anyát jelent.
Férjéhez, Shivához hasonlóan neki is két aspektusa van: szelíd és félelmetes. Párvatí és Umá néven a szelíd, kedves és szépséges aspektusában jelenik meg. Ebben az aspektusában szinte mindig Shivával együtt ábrázolják. Ilyenkor csupán két keze van, amelyek közül a jobban kék lótuszvirágot tart, bal kezét pedig lazán leengedi maga mellett. Egymagában ábrázolva négy karral jelenik meg, kezeiben piros, illetve kék lótuszvirágot tartva.

Bár a női istenségeket férfi megfelelőjük shaktijának (shakti = energia) nevezik, a Shakti illetve Déví elnevezéseket különösen - sőt, csaknem kizárólagosan - Shiva hitvesének, Párvatí számtalan aspektusának jelölésére használják.

 

Párvati mantrák

Gondolatébresztő
Ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg (…) az elvetett mag megfogan benne.
Tendzin Gjaco
kulcs az ismeretlenhez
Osho Napilap
Gyakorlásra
Mantrázzunk együtt!
    Saraswati