Ráma

Rama

 

Ő a híres óind eposz, a Rámájana hőse. Raghunáthának, a Raghu-dinasztia urának és Rámacsandrának is nevezik. Ajódhjában jelent meg Dasaratha király fiaként, feleségét pedig Szítának hívták.


Rámacsandrát a templomi oltáron gyakran hitvesével, Szítával, öccsével, Laksmannal és majom szolgájával, Hanumánnal együtt lát-hatjuk (Szítá-Ráma-Laksman-Hanumán múrtiként). Két karja közül az egyikben íjat tart. Felesége, Szítá a bal oldalán áll, gyakran kék lótuszvirággal a kezében. Jobb oldalán Laksman áll, aki íjat és nyilakat tart. Hanumán Rámacsandra előtt térdel.
Apjának, Dasaratha Maharádzsának három felesége volt, akiktől négy fia született. Egyik felesége, Kajkéjí nagyon szépen szolgálta Dasarathát, s ezért egy áldást kapott tőle. Kajkéjí azonban azt kérte Dasarathától, hogy hadd kapja meg az áldást egy későbbi időpontban, amikor nagyobb szüksége lesz rá. Évek múltán elérkezett a legidősebb fiú, Rámacsandra koronázásának ideje. Kajkéji ekkor arra kérte férjét, hogy az elmaradt áldás beteljesítéseként Rámacsandra helyett az ő saját vér szerinti fiát, Bharatát ültesse a trónra, Rámacsandrát pedig küldje el a vadonba tizennégy éves száműzetésbe. Ekkor Dasaratha Mahárádzsa, hogy ígéretét teljesítse, megparancsolta Rámacsandrának, hogy hagyja el a birodalmat, s tizennégy évig ne is kerüljön elő.
A száműzetés évei alatt Rámát Laksman és Szítá is elkísérték. Egyszer Maricsa démon egy aranyszínű őz formáját felvéve megpróbálta elcsalni Rámát. Rámacsandra, látva a csodálatos őzet, a nyomába eredt, hogy fogjul ejtse, s ajándékként örömet szerezzen vele Szítának. Miközben az őzet hajtotta, a tízfejű démon, Rávana elrabolta Szítát. Ráma és Laksman átkutatták az egész erdőt, hogy megtalálják Szítát, de csak a haldokló madárral, Dzsatájuval találkoztak, aki végzetesen megsebesült, miközben megpróbálta megakadályozni Szítá elrablását.


Ráma ezidőtájt barátkozott össze Szugrívával, a majomkirállyal. A majomkirály és alattvalói nagy segítséget nyújtottak Rámacsandrának Szítá felkutatásában. Hanumán, az Úr Ráma örök szolgája végül megtalálta Szítát Rávana fővárosában, Lanka (a mai Ceylon) szigetén. A tengerhez érve Rámacsandra és a majomhadsereg kövekből olyan lebegő hidat építettek, amelyen India partjáról át tudtak kelni Sri Lankára. Ez a mai Rámésvaram városánál történt.


Rámacsandra Laksmannal és a majomhadsereggel elpusztította Rávanát és egész hadseregét, Vibhisant, Rávana öccsét pedig Lanka királyává koronázta. Vibhisan Ráma odaadó híve volt, aki így segített legyőzni a gonosz Rávanát. A háború végeztével s a tizennégy éves száműzetés elteltével Ráma visszatért királyságába, Ajódhjába, ahol testvére, Bharata már nagy szeretettel várta, hogy visszaadhassa neki az őt megillető trónt.

 Vishnu>>
Gondolatébresztő
Ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg (…) az elvetett mag megfogan benne.
Tendzin Gjaco
kulcs az ismeretlenhez
Osho Napilap
Gyakorlásra
Mantrázzunk együtt!
    Saraswati