Rituális étkezés.
Minden egyes étel, és az ital ebben a szent rítusban szimbolikus jelentéssei bír. Együttesen a Világmindenséget jelképezik. Ez a szertartás az indiaiak számára egy sokkterápiával ér fel, mivel benne öt tiltott dolog is szerepel: húsevés, halevés, ajzószerek használata, bor és szexuális egyesülés. A hús az állatvilágot jelképezi, ahonnan származunk. Először a férfi ad egy kis falat húst a nőnek, szájába helyezi, és közben a "Pat" mantrát mondja. Ez a technika arra szolgál, hogy energiáját a morzsányi húsba, majd a nő testébe vigye át. A nő ugyanezen mantrával veszi a szájába a húst. Azután mindketten - mindössze egyetlen - korty bort isznak, a életet képviselő vér jelképét. Ezzel a "vér" rituáléval a két idegrendszert egyesítik. Kis mennyiségben a bor oldja a gátlásokat, és növeli a tudatosságot.
A hal a testünkben levő szexuális energia, a víz elem jelképe.
Egymásnak mantrával nyújtanak egy kis falat halat, és ismét egy korty bort isznak rá. Minden lépést meditáció követ. Tudatában kell lenned annak, amit csinálsz! Minden ételfajta lenyelésekor töltsd meg a tudatodat az ízével, és így minden morzsa isteni ízzel bír számodra. A Tantra az öt érzéken keresztül hat. Minden érzék egy bizonyos magasságot képvisel, ha tudatosan használod.
A kardamom mag a földet szimbolizálja. Isznak, kortyolgatnak és meditálnak. Azután kinyitják a kardamom magot. Két félből áll, amely a teljes lét férfi és női felét jelképezi. Ezen kívül megédesíti a leheletet és természetes módon serkent.






Türelem