Sri Jukteswar swami India ősi örökségétől megvilágosult rhisi-jeinek tökéletes példája, akit életétől és tanításaitól az egész világon megihletett emberek Jnanavatar-ként (a bölcsesség testet öltése) tiszteltek. Azt az önuralmat, és isteni megvalósulást testesítette meg, ami az idők kezdete óta minden Igazságkereső legmagasabb célja.

Életéről

1855-ben Kalkutta közelében Serampore-ban született Priya Nath Karar néven. Már kisfiú korában megnyilvánult Priya éles esze és a tudásszomja. Mint ahogy sok nagy elmével megesik, a szokásos iskolai tanulmányokat inkább akadályoztatásnak mint segítségnek érezte, így tanulmányai nem tartottak sokáig.
Még kisfiú volt, amikor apja meghalt, ennek következtében nagyon fiatal korban magára kellett vállalnia a család és a birtokok fenttartásának felelősségét. Fiatalemberként nősült meg, de felesége néhány év múlva meghalt, egyetlen gyermekük, egy lány pedig fiatalasszonyként, kevéssel esküvője után távozott. Priya Nath Igazság keresése a benáreszi nagy mesterhez, Lahiri Mahasayahoz vezette, aki a Kriya jóga meditáció szent tudományát az Isten-megvalósulás leghatékonyabb eszközeként dícsérte, és aki először tanította nyíltan modern korunkban ezt az ősi tudományt. Lahiri Mahasaja vezetésével, és saját gyakorlása eredményeként Sri Jukteswar elérte a legmagasabb szellemi állapotot, amelyben, ahogy a Szent Tudomány-ban írja, elhagyta saját énjének hiábavaló elkülönült létezésését, és eggyé vált Vele, az Örök Lélekkel, az Istennel, az Atyával. Ez az Istennel való egyesülés a Kaivalya, az ember végső célja.

Sri Jukteswar felismerte, hogy a Kelet spirituális örökségének és a Nyugat technológiájának, tudományának szintézise sokat tehetne a modern világ anyagi, pszihológiai, lelki szenvedésein. Meg volt győződve arról, hogy hatalmas előnyök származhatnának, egyedileg és nemzetközileg is, a két kultúra legjobb tulajdonságainak cseréjéből. Ezek a gondolatok Mahavatar Babadzsi-val, Lahiri Mahasaya gurujával való emlékezetes találkozása során kristályosodtak ki benne 1894-ben. Sri Jukteswar így mondta el a felejthetetlen történetet.

„Üdvözöllek Swamiji,” mondta szeretetteljesen Babaji.
„Uram, mondtam nyomatékosan, én nem vagyok swami.”
„Azok, akiknek Isten által irányítva a swami címet adományozom, sohasem vetik le magukról.” A szent egyszerűen beszélt velem, az igazságban való mély meggyőződés hangzott szavaiból; folyamatosan ellepett lelki áldásának hulláma. Mosolygott, amikor az ősi szerzetesi szabályzat szerint hirtelen az engem így megtisztelő, nyilvánvalóan nagy, angyalszerű, emberi formában levő lény lábaihoz borultam.
„Látom, téged egyszerre érdekel a Kelet és a Nyugat” Babaji arca sugárzott a helyesléstől. „Érzem, hogy szíved fájdalma az összes embernek elég lenne. Ezért rendeltelek ide. A Kelet és a Nyugat az aktivitás és a lelkiség keverésével egy arany középutat hozhatna létre” – folytatta. „India sokat tanulhatna a Nyugattól az anyagi fejlődés tekintetében, viszonzásképpen India megtaníthatná a Nyugatot egyetemes módszerekre, amelyekkel a Nyugat vallásos hitét a jóga tudomány megrendíthetetlen alapjaira helyezheti. Neked Swamiji, részt kell vállalnod a Kelet és Nyugat közti eljövendő harmónikus cserében. Néhány év múlva küldök neked egy tanítványt, akit kiképezhetsz a nyugaton való jóga terjesztésre. Sok nyugati lelki kereső lélek rezgése áradatként áramlik felém. Lehetséges amerikai és európai szentek létét érzem, akik a felébredésre várnak.”
„A kérésemre – mondta a nagy mester – nem írnál egy rövid könyvet a Keresztény és Hindu szent szövegek mélyén meghúzódó harmóniáról? Alapvető egységük jelenleg a felekezeti különbségek miatt rejtve marad az emberek előtt. Mutasd be párhuzamos hivatkozásokkal, hogy ihletett fiai által Isten ugyanazokat az igazságkat mondja.”

Visszatérve Serampore-ba Sri Jukteswar megkezdte irodalmi erőfeszítéseit. „Az éj csendjében buzgón a Biblia és a Sanatan Dharma összehasonlításával foglaltam el magam.” Emlékezett később. „Idézve az áldott Urat, Jézust, kimutattam, hogy tanításai lényegileg azonosak a védák kinyilatkoztatásaival. Paramgurum segítségével könyvem, A Szent Tudomány elég hamar kész lett.”