Szív – csakra, a reményteljes zöld

Szív-csakraNevének jelentése: „Töretlen”.
Egyéb elnevezései: „Anahata – csakra”, vagy „Szív-érzőkör”.
Helye: a mellkas alsó része, középen, a szív magasságában.
Ide tartozik nem csak a szív, de a tüdő, a mellkas és mellüreg, a gerinc nyak és derék közötti része, a vér és a vérkeringési rendszer, valamint a bőr. Ehhez a területhez köthető a szívfonat, amely főleg az un. Csillagdúcon – ganglion stellatum –keresztül kapja gyorsító idegeit. A váguszideg pedig a lassító idegeket küldi a szívhez.
A csecsemőmirigy is ehhez a csakrához köthető.
Érzékszerve a bőr, és érzékszervi funkciója így a tapintás.
Munkaszerve a kéz.
Ehhez a csakrához a levegő elem és asztrál testük tartozik.
Formai jele a hatágú csillag, mely a levegő elemet jelképezi, azt az elemet, melynek hiányában nem élhetünk, mely láthatatlanul vesz körül minket, mely a friss oxigént, a pránát, az életenergiát jelenti, és amely minden irányba kiterjed és mozog.
Ez a szimbólum két egymásba forgatott háromszögből áll, melynek csúcsával lefelé mutató része a női oldalunkat, a felfelé mutató pedig férfias énünket hivatott képviselni. Boldogságunk azon áll vagy bukik, hogy e két felünk valóban teljes és tökéletes egyensúlyban talált-e egymásra. Ez jelenti azt is, hogy az egyetemes energiaáramlás testünk minden irányába töretlenül áramlik, halad, megtöltve minden egyes porcikánkat az éltető szeretet erejével.
Ez az energiaközpontunk egyensúlyt teremt a test, a szellem és a lélek között.
Életkori ciklusa 21-28. évünk között mozog, feladatként pedig érzelmeink kifejezése, megélése, az együttérzés és megbocsátás szerepelnek, vagyis miként tudjuk a lényeget elfogadni, tudunk-e valóban odaadóak lenni, a feltétel nélküli szeretet vagy szerelem kérdése pedig mindennapos. Itt dől, el mennyire vagyunk képesek kitárulkozni mások felé, miként tudunk elfogadni és adni.
Szimbolikus jelentései a természet, a tavasz, a kreativitás, a termékenység, a bőség zavara, a szabad út.
Spirituális szinten a gyógyítás, regenerálódás, a föld szeretete, a Természettel való tökéletes harmónia jellemzik.
Érzelmi jelentései a nyitottság, a szabadság, nyugalom, a nagylelkűség, a düh, a széles látókör, a megelégedettség, a féltékenység és minden szívvel kapcsolatos dolog.
Mentális jelentései a mértéktartás, növekedés, józan ítélet, jó időben jó helyen lenni, a szinkronicitással élni, megújulás, kiegyensúlyozott vélemény, villámhárítás, döntőbíráskodás, igazság, objektivitás. Itt történik a lényeg elfogadása, az odaadás, a feltétel nélküli szeretet/szerelem, a mások felé való kitárulkozás, az elfogadás, az együttérzés és adás, az igazságkeresése és a széles látókör kialakítása, a megegyezésre való hajlam, az ítélőképesség, az ítélőképesség, a határozottság, a nagylelkűség, az egyensúlyunk és az igazságérzetünk megélése.
A Szív- csakrában megbúvó blokkok oldását az alábbiak segítik:
 
SmaragdSmaragd

A színek közül a smaragdzöld fénye segíti a gyógyulást. Ehhez a csakránkhoz tartozó bolygó a Vénusz, a szépség és harmónia, a szerelem istennőjéről elnevezett égitest, így ha körbevesszük magunkat a zöld nyugtató árnyalataival, máris segítségünkre siet egyensúlyunk visszaállításában.

A hangskálán az „F” hang, a szolmizációban a „Fa”.
Szimbóluma a tizenkét szirmú lótuszvirág.
Drágaköve a rózsakvarc, a turmalin, a kunzit, a smaragd, a jáde vagy más néven a nefrit, a malachit, az opál, a krizolit, és a pirit.
Aromaterápiában a rózsaolajat használhatjuk.
A Bach-virágterápia a bükkfát, a cikóriát, a szőlőt, a hangafüvet, a nebáncsvirágot, a forrásvizet, a viziviolát és a verbénát alkalmazza.
Gyógynövényei között az aranyvesszőt, a gyöngyvirágot, a fuksziát, a mályvát , a sarkantyúkát, a borágót, a rézvirágot és az aloé verát említhetjük meg.

 
 Malva Sylvestris - Erdei mályvaMalva Sylvestris - Erdei mályva

Ételei a legtáplálóbb étkek, Kalciumban és vasban gazdagok, melyek segítik a sejtek fizikai szintű megújulását, az egyensúly megteremtését a testben, mint például a búzafű.