Tantra maithuna
Szent Párunk, egyre magasabb szinteken egymásra hangolódva, most már készen áll a befejező folyamat elkezdésére.
Sakti hátán fekszik, Síva mellette, baloldalán nyugszik.
A nő bal lábát a férfi lábai közé, jobb lábát pedig annak csípői fölé, kényelmes olló pózban helyezi el.
A férfi belehelyezi lingamját a nő jónijába.
Már nem végeznek több fizikai mozgást, csak meditálnak. A lélegzés saját ritmusát veszi fel.
Mindketten maguk elé képzelik, hogy egy fénykorong veszi körül mindkettőjük nemi szerveit.
A két agy egyként működik, amikor megkezdik a Kozmikus Kobralégzést.
Amint Síva mélyen kilélegez, maga elé képzeli, hogya fényenergiát szex központjából Sakti testén át a nő fejtetőjére küldi.
Eközben Sakti mélyen belélegez, és azt képzeli maga elé, hogy az energiát szex központjából a fejtető csakrájába nyomja fel.
Síva belélegez, ezzel visszahúzza az energiát partnere fejtetőjéről, és szex központjába rántja le, majd az energiát saját
szexközpontjába húzza, onnan pedig fejtetőjére küldi fel.
Sakti kilélegez, és vizualizálja, hogy az energia fejtetőjéről a két szexközponton át a férfi fejtetőjéig áramlik fel.
Egyikük belélegez, a másikuk kilélegez, így az energia ideoda áramlik közöttük néhány percig.
Most mindketten abbahagyják a vizualizálást, és a testük keltette érzésekre összpontosítják figyelmüket.
Ha az energia szabadon áramlik, az orgazmikus gyönyör hullámai futnak végig testükön.
Meditatív állapotba lépnek 30-35 percre.

Ez alatt az idő alatt idegrendszerükben átalakulás megy végbe.
A tudat vakító fénye lobban fel, amikor Sakti energiája elönti Síva tudatát.
Egy időtlen pillanatra eggyé válnak, az örökkévaló jelenben a végtelen Igazság burkolja be őket, amely már az érzékekkel és az ésszel fel nem fogható; és ahol már nincsenek többé szerelmesek, csak a szerelem létezik.
